AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2012. június 3., vasárnap

EURUSD - Kívül a báziscsatornán

Brikka rovata

Jeffrey Kennedy szerint érdemesebb az első gondolatunknál eggyel lassabb forgatókönyv-változattal számolni, amíg az ármozgás (a végső, az igazi indikátor) rá nem cáfol. Így legfeljebb pozitív meglepetésben lehet mindig csak részünk, nem pedig csalódásban a túlzottan agresszív elvárásaink miatt.

Februárban kezdtem el részletesebben foglalkozni az EURUSD devizapárral és ez a tanács mindig a szemem előtt lebegett. Még a mostani lefelé körben is elsődlegesen egy tágabb korrekciós szerkezetben gondolkodtam.

4 órás idősíkon az eleinte korrekcióként kezelt ármozgás - ez már a múlté
A célár teljesült, azonban az értelmezésem rossz volt. Nem jött a fordulat. Az indexek és az arany mellett nem nagyon foglalkoztam az EURUSD-vel, azonban pár napja visszanéztem az elképzeléseimet. Szeretném megtalálni, hogy hol hibáztam, mikor kellett volna agresszívabbá válnom.

Korrekcióban gondolkodom, akkor az árfolyam végig egy párhuzamos korrektív csatornában marad. Azonban ez a fontos mozzanat lemaradt a grafikonomról. Márpedig egy ilyen mankó nélkül igen nehéz eldönteni hol van a választóvonal impulzív trendelő mozgás és a korrekció közöt. Lehagyni ezt a fontos segédeszközt zöldfülű hiba volt. Egyből látszik, hogy mindkét lehetséges csatornából kilépett, majd sikeresen visszatesztelte őket a piac és ezek a felfelé kitérők rendre mind erőtlennek bizonyultak. Itt is igaz a mondás, hogy saját hibájából tanul az ember. Legközelebb nem felejtem el behúzni a korrektív csatornát!

4 órás idősíkon ugyanez az EUR lejtmenet de később és már a báziscsatornával
Végezetül szeretnék kitérni még a nagyobb képre. Sokáig elsődlegesen egy nagy háromszögben gondolkodtam (biztos sokan mások is) és az agresszívebb medve értelmezési lehetőségeket hátrébb soroltam magamban. Ezeket meg is osztottam a blogon: [HETI EURUSD egyik változat] ábra, március 4-ről és [itt a másik HETI változat] ugyanonnan.

Még nem tudom kizárni a háromszög verziót (amíg a feltételezett B pontot - 1.18 környékét - a piac meg nem haladja), az imént másodszorra hivatkozott ábra frissítése így néz ki:

29 megjegyzés:

  1. üdv brikka

    Itt is gratulálok ehhez a remek elemzéshez, ahogy látom iszonyatos munka van mögötte én ha kereskednék ezzel a deviza párral biztos le kereskedtem volna.
    Ha még további esést vársz az véleményem szerint nem sok jóval kecsegtet a rv. piacnak, bár nem is egy alkalommal lehetett látni a reverzét.
    Még egyszer fogad mély tiszteletem ezért a munkáért és hogy megosztod másokkal is ezt a tudást. Örülnék ha az rv. piacba is be kapcsolódnál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia TWER,

      Még egyszer köszönöm. Igyekeztem :) Bár a trendszintek nem jók, holnap majd megpróbálom kijavítani.

      Azért is vettem elő újra az Eu-t, mert egyrészt szerintem több embert is érdekel (legalábbis többet, mint az arany), másrészt szerintem ez egy jó példa arra, hogy mikor kell(ene) felismerni "a kellemes meglepetést" és a lassabb megközelítés felől az agresszívabb felé mozdulni.

      Tehát a dollár szerintem erősödni fog, hogy meddig azt meglátjuk. Figyelni kell a hullámszerkezet és az indikátorokat.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szia Timmy,

      Köszönöm. Közben most nézem, hogy a kávé milyen szépen letört, és hol van még a vége...

      Törlés
  3. Félelem és reszketés New Yorkban ;-)

    Az amerikai Tőzsdefelügyelet 2010. májusi flash-crash elkerülése végett módosítja a felfüggesztés szabályait a Wall Streeten

    VálaszTörlés
  4. Kedves Cimballi!
    Hová várod a 4 hullám tetejét?Tegnap már meglett, és már az ötödikben járunk 1250 felé,vagy szerinted minimum a 200 sma visszatesztjének meg kellene lenni 1286-nál?

    VálaszTörlés
  5. Eu-ban szerintem kész van egy a-b-c felfelé. Pontban már arányos a [2] hullámmal, időben nem. AZ elliott csatorna teteje is messzebb van még, valamint a váltakozás miatt valószínűbb, hogy [4] nem egy ZZ lesz.

    Meglátjuk, hogy tényleg bonyolódni fog-e az alakzat.

    VálaszTörlés
  6. hali Brikka

    elliott cst. tetejét hol található ,spx meddig várod fel?

    köszi
    laci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Laci,

      Elliott azt mondja, hogy ha megvan a 3. hullám vége, akkor kössük össze az 1. hullámmal és húzunk egy ezzel párhuzamosat a kettesre. Ennek a csatornának a felső vonala környékén érhet véget a 4. hullám. Amennyiben a 4. túllő ezen a csatornán, számíthatunk arra, hogy a 5. is túl fog lőni az alsó vonalon.

      Viszont, ha a 4. nem érinti ezt a csatornát, akkor újra kell szerkeszteni, hogy megkapjuk 5. hullám valószínűsíthető végét. Ekkor a 2-4 kötjük össze, és a párhuzamos vonalat a 3. hullámra húzzuk. Szerintem SPX nagy képre az utóbbit kell alkalmazni.

      SPX-ben már meg volt az 1=5, naposon már divergál, de H4-en nekem még hiányzik egy divergáló új alja, 1264 alá, ráadásul hook is MACD-n lehet, mert nagyobb idősíkon (quasi h8) töretlen a trendet mutat. Tehát lehet, hogy az (iv) of [5] még bonyolódni fog, de nagyobb felfelé kört én még nem várok.

      Kisebb TF nem tiszta. Hátha Károly bekukkant, mert én mostanában ritkán foglalkozom az indexekkel, illetve szerintem még sokan mások is érdekeltek benne, hátha ők is megosztják a meglátásaikat.

      Remélem azért tudtam segíteni.

      Üdv,

      Brikka

      Törlés
  7. Szia Brikka!

    Szép, nagyon szép elemzés! Jó úton jársz!

    ad

    VálaszTörlés
  8. Szia Brikka,
    ha a bejegyzésed első, nagyon is helyénvaló mondatát nézem /és persze a chartot elemzem:-) / nálam még az is játszik, h csak (v) of {3}-ban vagyunk és még nem volt meg a {4} sem csak a (iv)...
    Szerencsére ez most az irányon nem változtat.. /le föl le.
    Érdekes lenne egyébként ha a "nagytotálon" ez még csak a hsz D je lenne, mert akkor az E még 1,4 köré is felmehetne../ami ugye sokaknak fájna a nyitott short pozik alapján/
    timmy

    VálaszTörlés
  9. u.i.: ezt a D-t csak azért említettem meg, mert nagyon pontos volt az elemzés! és teljesen igazad van h a hsz-t csak az 1,18 letörésével vethetjük el!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timmy,

      Értem, hogy mit mondasz. Ha tudsz és időd engedi felraknál egy ábrát erről a verzióról?

      Én leginkább az arányok miatt gondolom, hogy [3] of 3 ért véget a minap, valamint ha jól emlékszem naposon is ott volt a momentum csúcs. Viszont nem vagyok meggyőződve, hogy [v] of 3 elkezdődött, sanszosabbnak tartom, hogy a [4] hullám még nincsen kész. Az elliott csatorna és a váltakozás miatt gondolom, hogy lesz még egy felfelé köre, de a mostani szintnél lejjebbről, főleg, ha mondjuk egy flat lesz a dologból. Időben semmiképp, de szerintem még pontban sem elég arányos a [2] hullámmal. Úgyhogy én a trükközésre voksolok. Ha nem egy háromszög lesz a dologból, akkor a héten talán eldől.

      Törlés
  10. Szia Brikka
    a [4]hullám még nincs kész,hova raknád a 4-est és befejező [5]
    köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      Ez egy illusztráció (és egyben idealizált kép) arra az esetre, ha a trükközne:
      JUN05_EURUSD_H4

      Látszik, hogy egy ideális szintet (fibo 23,6) már elért, nekem viszont hiányzik a váltakozás. Ha emellett is dönt a piac, mind a flat, mind a háromszög verzió is bonyolódhat, ha pl: tovahaladó alakzatot csinálnak.

      Naposon is lefelé áll áll a helyzet:JUN05_EURUSD_D1

      Számomra [5] of 3 ideális vége 1.215 környéke (3=1*2,618) lehet.

      Majd meglátjuk ;)

      Törlés
  11. Eur/Usd H 8

    http://screencast.com/t/99nyZfpV7

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátjuk. A piac majd eldönti.

      Én azt látom, hogy H8-D1 RSI slingshot gyanús, ráadásul D1 MACD hook gyanús, amit a nagyobb TF támogat. Annak ellenére, hogy arányaiban beleférne egy flat B hullám (mert A*1,382-nél volt az alj), de ez a ZZ nagyon kiesett az esés csatornájából. Ráadásul C jóval nagyobb, mint A*1,618.

      Nem is kell kisebb tf-re menni, látszik, hogy az aljról 3 hullámban jött fel, és lefelé eddig egy 5-3 szerkezetű hullámot láttunk. Minimum egy c hullám dukál neki...de ebből még lehet egy impulzus is lefelé. Erről szintről, ahol most van, szerintem nincs sok esély elindulni felfelé.

      Közben arany is célzónába ért. Szerintem hamarosan el kezd esni.

      Tegnap este megnéztem a dax havi csartot, ami nekem még komorabb képet mutatott. Havi szinten belefér egy felhúzás, de a nagy kép nagyon bear. Ázsiában Hong Kongot szoktam figyelni, az is nagyon elindult hetes/havi csarton a célár felé...

      Törlés
    2. Arany viszont elindult lefelé. Szerintem [3] hullámot lassan befejezi.

      Károly, te mi miatt favorizálod eu -ban a flat verziót? Ez a mai csúcs nekem nem illett a képbe kisebb tf -én.

      Törlés
    3. Ismered a heti-havi scenáriómat biztos amiben a flat C 1,4xxxx ig visz, már többször feltettem, persze attól még lehet rossz.

      Törlés
    4. De én ezt az instrumentumot újabban nem kereskedem csak láttam, hogy foglalkoztál vele és belekotnyeleskedtem.
      Indexeket kereskedem, délelőtt inkább DAX, FTSE, CAC, délután meg usásokat.

      Törlés
    5. Majd vissza keresem, de akkor ez a flat B itt alul most nem tiszta. Mindegy majd letisztul :-) több érvem van a további mrdve mellett, mint ellene. Amúgy írjál csak, mindig szívesen veszem a véleményedet (másokét is).

      Törlés
  12. sziasztok

    valaki tudna felrakni Spy egy scenariót
    előre is köszi
    tike

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)